Szeretetnyelv

Az öt szeretetnyelv

Az öt szeretetnyelvről egy amerikai lelkész, író, családi és párkapcsolati tanácsadó, Gary Chapman írt könyvet, aki úgy vélte, hogy az emberek által kifejezett érzések öt típusba sorolhatók be. Gary Chapman úgy tartotta, hogy mindenkinek megvan a saját szeretetnyelve, amit el tud fogadni a másiktól és amit nyújtani tud. A lényeg, hogy ismerjük saját szeretetnyelvünket és párunkét is, így lehet sikeres a kapcsolat. Sok párkapcsolati konfliktusnak ugyanis az az alapja, hogy a felek nem úgy fejezik ki szeretetüket, ahogy azt a másik fél szeretné és értékelné.

Az öt szeretetnyelv és az önismeret ismerete nélkül gyakran merülhetnek fel konfliktusok, nem egyszerű megérteni, hogy a másiknak miért nem tetszik neki az a szívesség, kedvesség, amit adunk neki. A következőkben bemutatjuk mi az öt szeretetnyelv. Vannak, akiknek az elismerő szavakra, a dicséretre van szükségük, hogy érezzék partnerük szeretetét. Ha partnerünknek ez a szeretetnyelve, akkor a szóbeli dicséretekkel érhetjük el, hogy megbecsültnek, szeretettnek érezze magát. Természetesen csak akkor érdemes dicsérni, ha az valóban őszinte, szívből jön. Az elismerő szavakkal megerősíthetjük a partnert, hogy látjuk értékeit, hiszünk benne és szívből becsüljük őt. A következő szeretetnyelv a szívességek. Ez gyakorlatilag az úgy nevezett cselekvő szeretet. Ha a partnerünknek ez a szeretetnyelve, akkor puszta szavakkal nem érünk célt, ám apró szívességekkel annál inkább. Szívesség lehet az, ha egy hosszú nap után elmosogatunk párunk helyett vagy magunkra vállaljuk a vacsora készítés fáradalmait. Akinek a szívességek jelentik a szeretetet, annak többet jelent egy apróság elvégzése, mint egy nagy ajándék vagy számtalan dicsérő szó.

Ha már az ajándékokat említjük, van akinek pont ez a szeretetnyelve. Akinek az ajándékozás  szeretetnyelve, annak különösen fontosak az évfordulók, így ezeket jobb, ha észben tartjuk, ha partnerünknek az ajándékozás a szeretetnyelve. Az ajándék kapcsán nem kell nagy dolgokra gondolni, már egy csokinak is nagyon tud örülni a másik. Sokaknak a minőségi idő jelenti a szeretetet. A minőségi idő jelenthet mély beszélgetést, közös kirándulást vagy kártyázást. A lényeg az együtt töltött idő, melynek során a két fél osztatlanul élvezi egymás figyelmét. Az ötödik szeretetnyelv a testi érintés. Akinek ez a szeretetnyelve, annak fontos a csók, az összebújás, az ölelés vagy a kézfogás. A testi érintésnek köszönhetően érzik azt, hogy valóban fontosak a másiknak. Érdemes tisztában lenni vele, hogy azok, akik úgy nőttek fel, hogy kevés fizikai érintésben volt részük, nem igazán vagy csak nehezen tudják elsajátítani ezt a szeretetnyelvet.