Olyannyira beleivódott társadalmunkba, hogy nem beszélünk a pénzügyeinkről idegenekkel – de még a távolabbi családtagokkal sem -, hogy észre sem vesszük mennyire természetessé vált már ez a jelenség. Pedig tabuként kezelni a pénzt – és elsősorban a fizetéseket – alapvetően egy rossz szokás, amiből nem igazán származik előnye nagyjából senkinek. De miért is alakult ez így?

Miért érezzük maximálisan kellemetlennek a témát – olyannyira, hogy intimebb problémákról is előbb ejtünk szót -? Nos, ebben valamennyire szerepet játszott a történelem alakulása is, emellé jött az, hogy a nők ilyen szempontból hátrányosabb helyzetben voltak és talán még vannak is, majd pedig talán a legnyomósabb ok, ami főleg az utóbbi évtizedekben csúcsosodott ki, ami pedig nem más, mint az alá és fölérendeltségi viszonyok elkerülése. Amíg ugyanis kimondatlan egy jövedelem – vagy egy vagyon -, addig csak sejtéseink lehetnek róla, épp ezért nem érezzük magunkat kevesebbnek egy munkatársnál, vagy épp egy rokonunknál, hisz csak sejtjük, hogy többet keres nálunk, de pontosan nem tudjuk mennyivel. Onnantól azonban, hogy kézzelfoghatóvá válik az összeg és a nagyságrend, ez már problémát okozhat az arra érzékenyeknél. Ezzel önmagában talán még nincs is semmi baj, hisz számottevően nem vagyunk előrébb, ha tudjuk, hogy mennyit keres a szomszéd, vagy az unokatestvérünk.

Ám az emberek a legtöbb esetben a kollégáikkal sem beszélik meg a fizetésüket – főképp nagyvállalatoknál bevett szokás ez, van, ahol ezt szerződésben rögzítik is -, ami bizony egyedül a cégnek előnyös, az ott dolgozóknak viszont korántsem. Sokszor ugyanis az ugyanolyan beosztásúak teljesen eltérő bért kapnak – csak nem tudnak róla -, arról nem is beszélve, hogy gyakran áll fenn az a furcsa helyzet, hogy aki újonnan érkezik, tapasztalat nélkül, az magasabb bért kap, mint aki már hosszú évek óta ott dolgozik. Ennek egyszerű az oka, mégpedig az, hogy a szakemberhiány miatt aktuálisan csak akkora ajánlattal lehetett felvenni. Így aztán a kezdő fizetés sokszor meghaladja a csoportvezetőkét, ám ha ezt a többiek tudnák, akkor valószínűleg sokkal bátrabban kérnének emelést. Ilyen helyzetekben – azaz ha tabuként kezelik az anyagiakat a munkahelyen – azonban igenis beszéljünk a pénzügyekről, persze legyünk rendkívül körültekintőek. Udvariasan és alaposan alátámasztva kíváncsiságunk okát derítsük ki, hogy mások hasonló pozícióban mennyit kapnak és hangsúlyozzuk ki, hogy az, hogy ez nyilvános legyen, az minden dolgozónak egységesen az érdeke.