Innovációmenedzsment a fejlődés szolgálatában

Az innováció manapság minden cég életében kiemelt jelentőséggel kellene, hogy bírjon, hiszen a fejlődésnek és a profitnövelésnek ez lehet az egyik útja. Annak érdekében azonban, hogy az innováció gyakorlati megvalósítása eredményes legyen, nélkülözhetetlen a megfelelő tapasztalat.

Az innovációmenedzsment tulajdonképpen olyan iparjogvédelmi és gazdasági intézkedések összességét jelenti, melyek segítségével a kutatási-fejlesztési projektek szakszerűen lebonyolíthatóak. Mint mindennek, ennek is megvan a maga folyamata, s az első lépést kétségtelenül az innovációs stratégia felépítése jelenti. A megálmodott projektek üzleti célú hasznosításának előkészítése szintén jelentős tapasztalatot követel meg, de az is fontos, hogy egy kézben fusson össze a K+F minősítés megszerzése és a szükséges jogi védelem megteremtése.

Természetesen nem mehetünk el az anyagiak mellett sem, hiszen a projektek finanszírozásához szükséges anyagiak előteremtése is nagyon fontos, hasonlóképpen, mint a vonatkozó adókedvezmények érvényesítése. Ez utóbbi elsősorban a K+F tevékenység kapcsán jut szerephez. A kivitelezést követően ajánlott a visszacsatolásra is hangsúlyt helyezni, kiértékelni, hogyan, milyen eredménnyel zajlottak le az innováció menedzsment egyes lépései. A projektek utólagos áttekintésével a jövőre vonatkozóan számos hasznos információhoz lehet hozzájutni, melyek a cég működését és fejlődését szolgálják hosszú távon. Ha nem mindegy az Ön számára, hogy az innováció menedzsment mennyire szakszerűen és profin kerül kivitelezésre, akkor válassza a Glósz és társa szakembereinek szolgáltatásait a területen. Akár a teljes folyamatot levezényelhetik a téma profijai, míg Önnek több ideje és energiája marad az üzlet más aspektusaival foglalkozni. Keresse az innovacio-menedzsment.hu weboldalát!

Vélemény, hozzászólás?