Tangle metál kreatív játék a legjobb unaloműző

Az ügyességi játékok nagyon jó hatással vannak a gyerekek fejlődésére. sokkal ügyesebbek és kreatívabbak lehetnek, ha olyan játékokkal foglalkoztatjuk őket, melyek közben egy kis gondolkodásra is szükség lehet.

Tangle metál kreatív játék már 7 éves kortól ajánlott. Tökéltes lehet abban az esetben, ha egy hosszas utazás elé nézzünk, vagy olyan helyeken, ahol több órás várakozással kell szembe néznünk, hiszen nagyon jó unalom űző, illetve ez mellett akár órákra is lekötheti a gyerekeket. Ám felnőttek részére is kifejezetten jó stressz levezetőnek. Tangle ügyességi játékot számtalan formában tekerhetjük, formálhatjuk, gyűrhetjük, ahogy csak akarjuk. Ráadásul egymásba is csatlakoztathatjuk a részeket és így egy hosszú kukacot kapunk. Kislányok készíthetnek belőle karkötőt, vagy éppen fejdíszt. Számtalan módon elszórakoztathatja azt, aki éppen a kezébe veszi. Mindezek mellett, segít a figyelem fenntartásában, illetve a szövegértésben és a matematikai készségben is fejleszt. A formájának és a színének köszönhetően pedig az agyműködésére van jótékony hatással. Számtalan színben kapható, így online rendelés esetén mindig tüntessék fel a kívánt színt.

A csomagban egy darab Tangle található. Amennyiben szeretné meglepni a gyermekét, akkor keressen fel bennünket a jatek-webaruhaz.hu oldalára kattintva. A honlapunkon a teljes kínálatunkat megtekintheti, illetve minden további információt megtudhat. Online vásárlás esetén akár már 1-3 munkanap között az egész ország területen belül kiszállítjuk a megrendelt terméket. További elérhetőségeink a +36 70 64 96 396, +36 70 93 33 708-as telefonszámokon, illetve az info@jatek-webaruhaz.hu e-mail címen. Várjuk szeretettel minden kedves vásárlónkat!