A legtöbb kapcsolat az örök szerelem ígéretével indul, ám igazán mélyen, feltétel nélkül csak fiatalon hisszük azt, hogy létezik még olyan, hogy problémáktól és hullámvölgyektől mentes házasság. A való élet ugyanis a legritkább esetben sem hasonlít a romantikus filmekben látott idillhez. Persze vannak szép pillanatok, meghitten eltöltött közös hónapok – sokszor akár évek -, ám idővel mindig bukkannak fel megoldandó problémák.

Hogy aztán a házastársak miként reagálnak ezekre és képesek-e akár évtizedek elteltével is egy csapatként, vállvetve harcolni, az nagyon sok mindenen múlik. Már csak azért is, mert minden ember változik, ennyi idő alatt pedig nem is keveset, ezért aztán az, hogy valaki hogyan reagál bizonyos élethelyzetekben, az még nem garancia arra, hogy tíz év múlva is ugyanúgy fog. Egy hosszú kapcsolatban pedig még akkor is vannak hullámvölgyek, ha mindkét fél minden erejével azon van, hogy ezeket elkerülje. Persze minél több idő telt el közösen, annál kevésbé opció a válás, már csak azért is, mert senki sem szereti eldobni több év – vagy évtized – munkáját, főleg, ha a legkisebb esély is van a helyrehozatalra. A válás kapcsán legtöbbünknek általában elsőre az elhidegülés, és a megcsalás ugrik be, nem véletlenül. E két eseménnyel nagyon nehéz bármit is kezdeni, hisz sok esetben túlságosan mély a seb, amit okoznak, olyannyira, hogy az esetek zömében nem is igen létezik rá gyógyír.

A hűtlenség és az egymástól való – végleges – eltávolodás azonban csak a különválások egy részéért felelős. Számtalan olyan élethelyzet van, amire nem is gondolnánk – még menet közben sem -, és csak akkor ocsúdunk fel, amikor már megvan a baj, és kialakult a kibékíthetetlennek tűnő ellentét. Az egyik ilyen pontosan a konfliktusokkal kapcsolatos, pontosabban az a felállás, amikor a házastársak valamelyik tagja megrögzötten konfliktuskerülő. Ez ugyan kellemes tulajdonságnak tűnik – hisz nem piszkálódik, nem veszekszik apróságokon, így látszólag szent a béke az idő nagy részében -, ám jó, ha tudjuk, hogy aki akarattal kerüli a konfrontációt, az a nagyon volumenű problémák esetén is így cselekszik. Ez azonban a végtelenségig nem folytatható, és egyszer robban a bomba, jellemzően akkor, amikor már túl késő megoldani a gondokat. A másik gyakori ok a különválásra a nem egy irányba tartás. Egymás után mennek a szürke hétköznapok, aztán egyszer csak – ha előbb nem, akkor a nyugdíjhoz közeledve – kiderül, hogy egész másképp képzeljük a következő húsz évet, mint a partnerünk. Mi utaznánk, kalandoznánk végre, míg ő legszívesebben csak otthon ülne, és végre pihenne. Ilyenkor nagyon sokat segít, ha folyamatosan – már a kapcsolat elejétől – tudatosan odafigyelünk a kommunikációra és arra, hogy mindig megbeszéljük azt, hogy kinek mik az igényei. Rövid és hosszú távon egyaránt.