Autóút

Mit vigyünk magunkkal egy hosszabb autóútra?

Autónkat zömében napról-napra szinte ugyanazon a szakaszon, vagy szakaszokon használjuk. Elmegyünk vele a munkába, hazamegyünk, esetleg elugrunk bevásárolni, hétvégenként pedig leugrunk a nyaralóba, vagy meglátogatjuk valamelyik rokonunkat, barátunkat.

Épp ezért amikor egy hosszabb útra indulunk, az mindig egy kaland, amire bizony még akkor sem árt felkészülni, ha amúgy rutinos utazók és sofőrök vagyunk. Noha minden egyes alkalommal, amikor autóba ülünk át kellene nézni a legfőbb részeket és meg kellene bizonyosodni arról, hogy mindegyik hibátlanul működik, legyünk őszinték, ezt szinte egyikünk sem teszi meg. Nagy táv előtt – főképp, ha külföldre megyünk – azonban ez elkerülhetetlen, méghozzá ha jót akarunk magunknak, akkor már napokkal előtte végigjárjuk a kocsit, hogy ha valamilyen hibára bukkannánk, akkor még legyen időnk kijavítani, vagy megcsináltatni. Ellenőrizzük a gumikat, az olajszintet, a folyadékok állapotát és mennyiségét – fékfolyadék, hűtővíz, ablakmosó -, és persze nézzük végig az izzókat, no és persze az autó papírjait is. Ha mindent rendben találtunk, akkor már csak egy feladat van hátra, be kell pakolni azokat a dolgokat, amikre egy vészhelyzet esetén szükség lehet.

Sajnos erre kevesen gondolnak, pedig legyen akármilyen jó állapotban a gépjármű, illetve legyen akármennyire is fiatal, mindig benne van a pakliban az, hogy lerobbanunk. Ha pedig ez a semmi közepén – mondjuk éjszaka – történik meg, akkor nagyon kellemetlen szituációban fogjuk találni magunkat, ha felkészületlenek vagyunk. Ráadásul nincs is szükség túl sok mindenre ahhoz, hogy a leggyakoribb problémákat elhárítsuk. Ennek megfelelően mindig legyen nálunk élelmiszer és víz. Nem kell nagy adag, csak annyi, amivel egy fél napot kibírunk – természetesen aszerint számoljunk, ahányan az autóban ülünk -. Emellett vigyünk magunkkal plusz izzót, pótkereket, emelőt, hűtőfolyadékot, és az sem árt, ha motorolajból is van pluszban legalább egy liternyi. Szerencsés, ha viszünk egy meleg takarót, főleg, ha télen indulunk útnak. Ha kötöttünk biztosítást, akkor annak a papírjai is legyenek nálunk. Amennyiben ismerjük az autónkat és tudjuk, hogy van típushibája, akkor amennyiben lehetséges, készüljünk fel arra is, hogy az útközben előjöhet. Ha ennyi óvintézkedést megteszünk, már jó esélyünk van arra, hogy egyszerűen és gyorsan megoldjuk a felmerülő problémákat.